Az ijedségtől majdnem felsikkantottam, de mikor hátrafordultam a meglepődéstől megakadt a hang a torkomon.
- Jasen? Te, hogy kerülsz ide? – kérdeztem suttogtva.
- Úgy látom rád fér a segítség. – összeráncolt szemöldökéből kiolvastam egy kis csalódottságot, melynek szavakba öntése nem vártatott sokat magára. – Csalódtam benned Annie. Miért kell neked folyton valami hülyeségbe belemártani magad?
- Héj! Nem kell rögtön rám fogni, ez esetben csak bele csöppentem. – mentegetőztem.
- Aha, azért vagy itt, mert véletlen kiszedtek a falból a téglákat, és lejöttél sétálni? – kérdezte ironikus hanglejtésével. Erre nem gondoltam, de mégis mit tehettem volna? Kelly barátságos volt velem az elejétől kezdve, nem hagyhattam a halál torkában.
- Kelly a barátom. Nem fogom csak úgy veszni hagyni.
- Hát persze, hogy nem. – sóhajtott – kell egy terv. Jasen feltérképezte Kell támadóját, észre sem vettem, hogy ez idáig görcsösen szorítottam a karjait. Ez is megmutatta mennyire féltem, annak ellenére, hogy az adrenalin löket valahogy kimaradt, amit ugyan nem csodálok, hisz mégiscsak egy számomra fontos személy volt bajban. Nem fért bele a napirendbe. De amíg Jasen gondolkozott elkezdett a fejem lüktetni, hirtelen túl sok adrenalinnal nem tudtam megbirkózni és a görcsös szorítás helyét átvette az ájulás. Szerencsére a vámpír tudta, mi a bajom és erősen magához szorítva próbált lenyugtatni.
- Jobban vagy? – kérdezte kimérten és hidegen pár perc elteltével.
- Igen. – bár a hangom még belecsuklott a válaszadásba, úgy éreztem megfelelőbb és távolságtartóbb mozdulatokat kell tennem mert Jasen ugyan kedves volt, de éreztem a feszültségét. – kitaláltál már valamit?
- Van egykét ötletem, szerencsére a barátnőd egy szót sem szól, amivel ott tartja támadóját. – ekkor jutott eszembe, hogy épp az én kivégzésemről beszéltek.
- Még nem mondott semmit?
- Nem. Pityereg. – nem tudtam mit gondoljak erről. – arra gondoltam, hogy esetleg el kéne terelnünk a figyelmét. Nekem kell a csalinak lennem, ez a leg kézenfekvőbb, hogy ne kerüljünk frontális harcba. Elég gyors vagyok, és ugye vámpír ami a javamra válhat. Te addig kibogozod barátnődet és elindultok visszafelé. De nézd az időt – egy régi antik órát nyomott a kezembe. – erre a műveletre kevesebb mint öt percünk lesz. Mert nem tudom sokáig lefoglalni majd. – bólintottam, csak ennyi telt tőlem. – Kezdjük. – adta meg egyszemélyes felmentőseregem a vezényszót.
hátrébb küldött, nehogy Árny előbb engem vegyen észre, és besétált a helyiségbe, majd nagy kiabálások közepette mindkét alak tudomást sem véve rólam kiszáguldott. Gyorsan Kellyhez futottam, nagy vörösre sírt szemei csak bámultak, nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Magammal rántottam, miután kiszabadítottam. És meg mondtam neki, hogy kövessen. De nem mozdult. Csak sírt.
- Kelly az istenért, gyere már.
- Kérlek, bocsáss meg!
- De miért?
- Hogy tétováztam. – lesütötte a szemeit. Oda mentem hozzá és megfogtam a kezeit.
- Nincs bennem harag. – mosolyogtam, mire ő is egy kisebb ajakrántást próbált összehozni. Iparkodtunk a kijárat felé, és már alig volt időnk. Reménykedtem, hogy Jasen épségben van és még le tudta foglalni az árnyékvilág egyik legnagyobb hulladékát. A téglákat láttam már, és úgy tűnt kijutunk. A felszínen senki sem volt. Kerestem a szemeimmel, de senkit sem láttam. Az első az volt, hogy biztonságba helyezem Kelly-t. Besiettünk az egyik hotelbe, szerencsénkre volt nálam pénz és kifizettem egy estét a számára. Majd mikor bement és magéra zárta az ajtót kisiettem megkeresni Jasent. Visszamentem a sikátorba, és egy feliratot találtam a homokba firkantva.
„ NE KERESS!! Azonnal menj haza és vidd a lányt is! Értesítsd a családom, hgy hol vagyok és küld értem őket!”
Az üzenet egyértelmű volt, mégsem akaródzott megértenem. Baja esett? Azt sosem bocsátanám meg magamnak. De valószínűleg ha tudott üzenetet írni, akkor csak nincs nagy baja. Mindegy is. Úgy tettem ahogy kérte. Másnap rögtön az első gépre felszálltunk Kellyvel. A repülőút sok mindent tartogatott…