A szél furcsa absztrakt képbe formázta a hajtincseim. A hideg szorongatta az amúgy is száraz bőröm. Közelebb léptem. "már csak 12 lépés" gondoltam magamban. Nagy levegőt vettem amitől le is fagyott minden léghólyag a tüdőmben. Amúgy 13 lépés lett volna de gondoltam azt az egy métert mégiscsak illendő megtartani. Megtettem 11 lépést, nehéz volt rávenni a görcstől remegő lábaimat, hogy élete utolsó lépését is megtegye. De végül is a reménytelenség elnyomta a életösztönt bennem.

- Szia!- szólt hozzám a hang.

- Szi-ii Szia! – nyököktem kiszáradt torokhanggal.

- Nos, azért hívtalak ide, hogy lerendezzem ezt a félreértést. Már ha érted mire is célzok ezzel. – Nézett rám, miközben felhúzta egyik szemöldökét és a szája sarkát grimaszba vágta.

- Hát persze! – vágtam rá rögtön.

- És mit gondolsz?

- Azt, hogy megfogok halni.

- Miből gondolod ezt ? – faggatózott elég meglepődött hanggal. Erre persze rögtön reagált az agyam, és kapaszkodót kerestem, a reményt, hogy mégis túlélem az életem.

- Természetesen abból, hogy nem én vagyok az akinek még egy esély járt, bár úgy érzem egész jól rendbe hoztam ezalatt a kisidő alatt is azt amit régebben elbaltáztam. – Mondtam ki nyugodt szívvel és lélekkel már-már büszkélkedve.

- Ezzel nem vetekedek. De sajnos visszakell, hogy térj a purgatóriumba.

- Tudom. – mondtam a utolsó kapaszkodót is elengedve. A tűzkör lassan elért, és én visszatértem a megtisztulás színhelyére.

Fél tizenegy volt, mikor felébredtem. A testem lángolt, az agyam lüktetett, a szívem és a tüdőm pedig egy őrült ritmust diktáltak. „ Valami nincs rendben!” – gondoltam magamban, vagyis csak szerettem volna magamban gondolni, mert hangosan is kijött a számon. Körbenéztem lihegve, keresve a tüzet, de csak a puha takarót találtam ami nem volt épp tüzes, inkább izzadságban tocsogó. A testem végre lenyugodott és én visszadőltem az ágyba.

- De hát hogy lehet ez? Most álmodom ? Vagy az elöbb álmodtam? Hahóóóóóó! Hahóóóó! Hol vagy Adrienn? Miért vagyok még itt? Nem küldtél vissza? – kiáltoztam a levegőbe a plafont bámulva miközben a gyomrom görcsben volt, hogy ha most visszatér, rögtön kiderül, hogy mégiscsak visszatérek oda ahova soha többé nem akarok.

- Ann? Szóltál? Annie? - szólalt meg újra a hang.

- Adrienn?

- Itt vagyok Ann, ha szólítasz jövök, tudod jól. Mi történt?

- Most álmodom, vagy az előbb? Nem volt félreértés ? Miért nem vagyok a purgatóriumba? – ömlesztettem rá a kitörő kérdéseket.

- Butus Annie, hát még mindig nem hiszed el, hogy a tied az esély?

- Ó!

- Bizony, újra az- az őrült vagy aki démonokat és angyalokat is lát, csak most az emberi életedet kell rendbe raknod onnan ahonnan elrontottad. Vagyis 17 évesen. A képességeddel tisztában talán egyszerűbb lesz, a sorsod megváltoztatása más emberek sorsára is kihat, úgyhogy vigyázz.

- Tudom, tudom! – válaszoltam lezser könnyelműséggel, miközben elmerültem abban a gyönyörű zöld végtelenségben amit szemei csillogásának giccsei tettek még döbbenetessé.

Észrevehette, hogy bámulom mert a szájmozgása hirtelen abbamaradt. Erre feleszméltem és a bódulatból felocsúdva megszédültem. Felvont szemöldökkel nézett rám.

- Jól vagy Annie? – kérdezte óvatosan.

- Ühm, persze csak szerintem a testem elfáradt, vagyis túl sok volt neki ez az álom. – mentegetőztem.

- Ja, értem.

- Mit is mondtál ? – kérdezem nagyokat pislogva. Az illata még mindig bódított egy kicsit.

- Mindegy, csak fecsegtem. Nem vagy holtkóros? – vigyorogta széles sunyi mosolyával.

- Nem! – öltöttem ki a nyelvem, mire hirtelen lefogott és csiklandozni kezdett. Nevetgéltem, majd hirtelen elhallgatott. Furcsán grimaszba vágta a száját és bocsánatkérően rám nézett, majd el is tűnt. „ Na jól faképnél hagytál.” – mondogattam, remélve, hogy még hallja, bár tudtam, hogy feleslegesen beszélek a levegőbe. Majd hirtelen minden elsötétült.