Egyedül ébredtem. Verőfényes szombat reggel volt. Az este részei sok helyen kiestek. A szívem így próbált védekezni a növekvő fájdalmak és veszteségek ellen. Arra emlékszem, hogy Daniel dühös, majd hirtelen az arca érzelem mentes lesz és csak néz előre. A tekintete üresen néz rám, majd megfordult és elindult. Kiáltoztam utána de csak annyit tudott mondani, hogy sajnálja. Az arca elgyötört lett és tehetetlen. Aztán mintha visszafordult volna. Mondott még valamit de innentől semmire sem emlékszem. És itt vagyok, a fürdőbe menet összedobáltam kicsit a cuccaim. Belenéztem a tükörbe, és láttam mennyire hosszú is volt az éjszaka. A szemem fakó volt, teljesen színtelen. Ami eddig a zöld és a barna tökéletes kombinációját alkotta az most szürkében játszott fénytelenül. Duzzadt volt és vörös, és nem csak a szemeim hanem az arcom is. A sós könnyeim kimarták a bőröm. A hajamat nagy nehezen kifésültem rendbe szedtem magam. Úgy gondoltam egy séta jót tesz majd.
Nehéz lélekkel és szívvel, de kimentem. A friss levegő jót tett az elmémnek. Az erdőbe nem volt tanácsos bemennem úgyhogy csak a peremén sétálgattam. Hangokat hallottam és egy kis mozgást bentről. Paranoia.
- Te vagy az a kétéltű? – kérdezte egy idegen hang az erdőből.
- Mi? Ki van ott? – kérdeztem kétségbeesetten. Mozgolódni kezdett valami újra, majd kilépett az erdőből egy jól öltözött férfi.
- A nevem Jasen.
- Ühm, hello Jasen. – a hangom remegett pedig az alak egyáltalán nem volt veszélyes. Jasen kicsit feszengve nézett rám. Szeme színe szürkében játszott néhány apró barna ponttal. Bőre fehér volt mint a hó, szája vérvörös, haja színe fakó barna. Arca ovális mégis karakteres. Elegáns öltözete furcsán hatott.
- A nevem Annie.
- Á igen, bocsi a kétéltűért.
- Semmi baj. – legyintettem le. – Nos, ahogy látom nem akarsz megölni, és nem is nézel ki egy elvetemült démonnak, szóval mit akarsz?
- A segítségedet. Bajban vagy, nem feltétlenül te vagy a célpont, te csak kapóra jössz. Valami szervezkedés folyik a pokol kapuin kívül. Még nem tudjuk mi, de lélekrablók ezreit érezzük a városban, mind egy helyre összpontosulnak. Rád vadásznak. Mert ezt az egészet vagy te indítod el vagy te állítod meg.
- Hogy én? – néztem rá döbbenten. – Mégis mim van ami másnak nincs?
- Inkább mid van ami ritka. Egy második életed. Ez a dolog többet rejt magában mint hinnéd és mint ahogy kihasználod. Neked ez csak egy gesztus, de sajnos annál sokkal több. – megdermedtem – Ne aggódj, ha segítesz megállítani ránk bízhatod az életed.
- Igen, de mégis ki vagy te? Vagy mi? – zavarodtam össze.
- Vámpír. – mondta halálosan komolyan.
- Oh, hát.. ez új. – dermedtem le még jobban.
- Sok mindenről nem tudsz még. Nem is várom el, hogy higgy nekem. Csak maradj biztonságban. Ha gondolod…- kezdte és kotorászni kezdett a zsebében amiből egy fehér lapocskát szedett elő. – A számom. Éjjel nappal hívható ha esetleg még tudni akarsz valamit.
Elvettem a kezéből és csak üresen néztem a papírlapra. Jó ideje ott lehettem már mert arra eszméltem fel, hogy Jasen már nincs itt és az idő is dél fele járt már. Lassan indultam haza, semmi kedvem nem volt gondolkodni, agyalni azon, hogy mi ez az egész. Csak egy nyugodt életet akartam magamnak, hibáimat eltörölni és nyugodtan hali meg…újra. Ehelyett kaptam sok szívfájdalmat és egy mártír szerepét. Remek. Én mint „megváltó” hát ez röhejesen hangzik. Mikor hazaértem leültem kicsit megnyugodni. Főztem egy teát és ugyanúgy meredtem tanácstalanul magam elé. Minden elsötétült.
Gyorsan sikerült feleszmélnem a száguldásból. Elkapott a hányinger. „Kathy!” –riadtam fel, mikor felfogtam mit is láttam. Kirohantam a lakásból úgy hagyva mindent ahogy volt. Nem tudtam hol is kezdjem, nem tudtam hol lakik még a telefonszámát se tudtam. „telefon” villant be a megoldás. Odarohantam a nyilvános fülkéhez és keresgéltem … Colis..Colunc..Color…Ez az! Katrin Color, Stars street 123.
Nagy fehér családi ház magasodott felettem. Csengettem, de senki nem jött ki. Csengettem még háromszor mire végre megjelent Kathy egy mosogató ronggyal a kezében. Értetlenül nézett rám.
- Annie?
- Húh…- sóhajtottam – Jól vagy Kathy?
- Persze, hogy jól vagyok. Köszi a kérdést. És te? – vigyorodott el.
- Sürgősen beszélnem kell veled. – komolyodtam el. A megkönnyebbülés még látszott rajtam. Bevezetett a nappaliba és leültetett a kanapéra.
- Egy pillanat és jövök. – bólintottam.
Szép házuk volt. Jó nagy és ízlésesen volt berendezve. Családi képek lógtak a falon, ereklyékkel voltak tele a polcok. Ha jól tudom Kathy anyja már rég meghalt. Ekkor ő még csak hét éves volt. Az apja sosem házasodott meg újra. Imádta a lányát. A kotnyeles Kathyt. Aki most két csésze teával tért vissza.
- Nos, mi olyan fontos?
- Tervezted mostanában, hogy a Getty-be mész ?( Getty = Los Angelesi múzeum )
- Hmm.. öhm, igen átfutott az agyamon, de kétlem, hogy lenne rá időm. Most lesz anya halálának tízedik évfordulója és sok dolgot kell elrendeznem. Apa is elég rosszul érzi magát ennek közeledtével. – magyarázta meglepődött arccal.
- Mindegy, ne tedd! – utasítottam ellentmondást nem tűrően.
- Oké-oké nyugi Annie. Nem tudom mért de akkor nem megyek. – mosolygott rám bíztatóan. Gyorsan ért a kép az agyamban. Kathy él és virul. Tényleg nem megy el. Így bízik bennem? Hihetetlen.
- Köszönöm.
- Elmondanád miért is ne?
- Na figyelj, láthatólag nem mentelek meg azzal ha nem foglalkozok veled és kerüllek. Sikerült az életembe férkőznöd és ez bizony nem egy jó dolog. El kell mondanom egy két dolgot magamról. Nem vagy az a fajta aki megilletődne. És sejted is hogy valami nincs velem rendben.
- És?
- Én…- küszködtem a szavakkal – nos, nekem ez a második életem. Amire már nagyjából rájöttél. Ez egy új élet, hogy a mennybe kerülhessek. Az előző életem tele volt mindenféle kalanddal. Képességekkel, démonokkal, látomásokkal. Sok dolgot félreértelmeztem. Nem akartam rosszat mégis hirtelen cselekedtem és így elbaltáztam dolgokat. – Kathy meg se rezdült. Figyelmesen hallgatta a mondandómat és bólogatott. – Na?
- Mi na?
- Hát, mit szólsz?
- Nem semmi. Jó lehet még egy esélyt kapni. – mosolygott és az arca álmodozó lett.
- Hát, ha tudni akarod nem olyan jó buli, mint amilyennek indult.
- Miért?
- Hát többet csalódtam ebben a másfél hónapban mint abban a 27 évben.
- Uhh… és Daniel? – lefagytam. A szívem majdnem kiugrott.
- Mi…mi van vele?
- Hát ő mi?
- Bukott angyal.
- Á, szóval ezért nem hallottam az ő gondolatait sem.
- Lehet.
- Baj van Annie? – kérdezte. Látszott, hogy koncentrálni próbál rám de a gondolataim olyan kuszák voltak, hogy nem tudta kihámozni a lényeget.
- Nem, nem. Dehogy. Csak olyan más vagy mint a suliban. – tereltem el a témát.
- Hát igen. – pirult el. – A suliban hiperaktív leszek. – vigyorgott.
- Aha, értem. Azt hiszem.
- Többször átjöhetnél. – mondta. Valami csattanást hallottam.
- Van még valaki a házban?
- Nem, apa dolgozik. Csak mi vagyunk.
- Hallottad ezt a csattanást? – kérdeztem félve.
- Nem hallottam semmit.
- Mi van ott? – néztem a könyvespolc melletti ajtóra.
- Apa néhány régi cucca meg a biciklim. Miért?
- Megnézhetem?
- Persze.
Már el is indultunk az ajtó felé. Éreztem az aurát ami onnan jött, nem volt erőteljes de egy angyaléra utalt. Kathy kinyitotta az ajtót és értetlenül nézett rám, valószínűleg nem látott semmit. De én egy zöld szempárral találtam szembe magam ami félelmet de mégis elszántságot tükrözött.