Már megint itt. Egy hónapja nem jártam errefelé. Viktor nagyon eredeti, még mindig a sötét, nedves és párás barlangok híve.
- Daniel édes, hát itt vagy amerre a madár se jár? – mondta nevetve mire egy madár berepült a barlangba és ki is ment. Micsoda színjáték. – Hoppá! – vigyorogta – Mi a helyzet angyalka? A bizalmába férkőztél?
- Hát persze. Viktor, gondolkodtam.. - vettem egy mély levegőt. – Nekem ez nem fog menni. Megszerettem Őt. Nem akarok a terved útjába állni. Úgyhogy eltűnök.
- Tessék?
- Kiszállok.
- A-a megegyeztünk – incselkedett – végig kell csinálnod picikém. A tied már a bizalma, nekem pedig nincs időm egy újabb hónapra. Már szinte minden készen áll.
- De..
- Semmi de Rómeó! Anett már vár. Mivel te juttattad ide tartozol neki.
- Hogy mi? Nem tartozom semmivel! Megmentettem az életét! Én Kiszálltam! – Azzal otthagytam. Még hallottam a sejtelmes hangokat, hogy azt mondja „ Majd meglátjuk….majd meglátjuk”
Nem volt sok időm és hosszú volt az út. Csak álltam kint a ligetben ahol először csókoltam meg. „Meg kell védenem” – suttogtam magam elé. Végül elindultam.
Kopogtam de nem nyitott ajtót. Még egyszer, de semmi. Harmadszorra már szinte dörömböltem. Féltem, hogy baja esett. Majd rekedtes hangon kiabált „ Megyek! – megköszörülte a torkát. – Megyek!” Megnyugodtam. Viszont mikor kinyitotta az ajtót sem a látvány sem a benne kavargó érzések nem voltak megnyugtatóak. Először hárított, majd elmondtam neki, hogy nem tud átverni. És elmondta… Viktor itt járt…”Viktor” – sziszegtem a fogaimon keresztül dühtől ittasan. Megéreztem, hogy Annie mennyire fél. Megpróbáltam lenyugtatni magam. Ez már nem vicc. Megvédem őt az életem árán is!