Nem sok időt fordítottam mostani életem külvilági körülményeire. A fejem tele volt démonokkal, angyalokkal, titkokkal és főképp Daniellel. Most, hogy ma nincs itt az agyam kattogni kezd. Nincs, mi lefoglalja. Az osztályomban senkit nem gondoltam igazán barátnak. Igazából nem is érzékeltem a jelenlétüket. Egy lány volt az aki folyamatban kereste a társaságomat. Ez ma is így volt. Betudtam annak, hogy meg szánt. Bementem az osztályba és azon elmélkedtem, hogy mit is kéne tennem azért, hogy bármiféle kapcsolatot teremtsek a környezetemmel. Valószínűleg van aki szerint már elkéstem de még csak egy hónap telt el iskola kezdés és az új életem elkezdése óta. A múltkori eset után valahogy elkerültek a rejtélyek és a démonok. Ma egy nagytakarítás várt rám. Nem bízhatom a véletlenre ilyen nagyhatalmu kőtáblák előkerülését. Már az is furcsa, hogy eddig nem találták meg mikor kutakodtak nálam. Gondolataimból egy vékony hang szakított ki.
- Hahó Ann! – nevetett erőltetetten – elmerengtél ám.
- Öhm, igen. Te ki is vagy? – Csak annyit tudtam róla, hogy barátkozni akar mindenképpen. Rövid fekete haja kontúrba hozta szögletes arcát és zöldes-barna szemei hunyorítva meredtek rám.
- Katrine. De a Kathy-t jobban venném. – mosolyodott el szégyenlősen, miközben az arcán kisebb gödröcskék jelentek meg.
- És mit szeretnél tőlem Kathy? – néztem idegesen az órára, hogy nem e akarnak már csöngetni. Igazából nem akartam barátot. Tudtam, hogy ha bevégeztem a feladatomat gyors halálom lesz. Danielt elveszíteni is épp elég fájdalom. Megint elgondolkodtam. Kathy csodálkozóan figyelt. Kicsit rendbe hoztam az arckifejezésem.Mintha megszeppent volna.
- Tudod Ann, az osztályban nem szívlelnek téged. Félre ne érts! De senki sem szereti ha elkerülik.
- Ó, hát én azt szeretem. – csattantam fel. Ilyen dolgok után ugyan kit érdekelt volna mások véleménye.
- Öhm. – nézett rám pirulva és zavarodottan. – Értem. Én csak.. a-azt szerettem volna mondani, hogy rám számíthatsz ha úgy lenne.
- Kösz. – feleltem ridegen. Hátat fordított én is leültem a helyemre és megjegyeztem magamban, hogy ez mekkora marhaság. „ Kathy- Kathy!” – sóhajtottam újra az elmémben. Kathy hirtelen nézett felém, mintha a nevén szólították volna. Majd gyorsan eltorzult arccal visszafordult és megrázta a fejét, közben mintha magát szidta volna. Ezt a megmozdulását nem egészen értettem. Valami furcsa volt ebben a lányban. Egész órán Danielen gondolkodtam. Olyan furcsán viselkedett. Úgy érzem, hogy titkolózik. Egyre titokzatosabb lesz és ez a mai „lógása”. Olyan kétes magyarázatot adott rá.

„- Ezt nem értem. – vallottam be.
- Figyelj Annie. Vannak dolgok amik előtted is megvoltak már a számomra. Nem siklok el felettük csak úgy. – mondta a levegőnek, mert nem nézett a szemembe egyáltalán.
- Azt értem, csak azt nem, hogy miért nem mondod el. – szontyolodtam el.
- Mert ez bizalmas, szinte eskü köt. – nézett rám elgyötörten.
- Jól van, rendben. Csak…mindegy. – mosolyt erőltettem magamra és megöleltem.”

- Örülnék neki Ms.Wilner, hogyha az órámon járna, nem másutt.

- Elnézést Mr.Stewart. – az öreg bólintott egyet majd rátért újra a matematikára. Mindig is utáltam ezt a tárgyat. Undoromat egy az asztalomra repült galacsin szakította meg.

„ Ann, remélhetem csak, hogy ma ráérsz délután. Találkozhatnánk.
Kathy”

Ez a csaj nem adja fel? Mindegy, mára a takarítás volt betervezve, úgyhogy semmiképpen. Jó kifogásnak tűnt.

„Ne haragudj Kathy, de otthon van sürgős ügyem. Nem hiszem, hogy ráérnék.”

Visszadobtam a papírdarabot és figyeltem Kathy reakcióját. Kicsit elszomorodott de nem úgy tűnt mint aki feladná.

„ Az nagy kár! Pedig csak a gondolataidról szerettem volna beszélni.”

A gondolataimról. Ez érdekes. Honnan tudna a gondolataimról?

„ Aha, hát sajnálom de nem lehet. Tényleg fontos elintéznivalóm van.”

Vissza is jött a válasz.

„ Szünetben beszélünk.”

Erre már nem írtam vissza. Ez a lány nagyon is idegesítő. Kicsengettek és kivételesen nem örültem neki. Jelentőségteljesen nézett rám, én pedig kíváncsisággal vezérelve odamentem hozzá.
- Na mond mit akarsz?- dörrentem rá.
- Csak szeretném ha beszélnénk. – mondta makacssággal a szemében.
- Most beszélünk, úgyhogy nyögd ki. – szűrtem ki türelmetlenül a fogaim között.
- Rendben. Szóval most lehet hülyén fog hangzani, de én hallom mások gondolatait.
- Aha, hát szuper.
- Nem, nem érted. A tiedet is, de épp ez a furcsa, hogy eddig nem hallottam de most igen. Mikor rólam vagy a külvilágról gondolkodsz. Ezeket hallom, de ha másba merülsz akkor nem. – Buta lány, ez elég egyértelmű. Még jó, hogy nem hallja a másvilágra való gondolataimat.
- És ? – néztem rá sötéten.
- Mindegy, látom téged ez egyáltalán nem érdekel. Akkor én mentem is. – azzal sértődötten hátat fordított és elment. Hála a jó istennek.
Mikor vége lett az óráimnak siettem hazafele. Nem akartam, hogy ez a „gondolatolvasó” újra megtaláljon. A kocsim amit nem rég Danieltől kaptam „ biztonságos utazás” címszó alatt már várt. Ne volt egy drága darab, és így is rosszul éreztem magam miatta. Lassan ugyan, de fogy a tőkém, úgyhogy munkahelyet kell keresnem. Rendet raktam az egész lakásban és rábukkantam egy két érdekes dologra. Levelekre, keresztekre, könyvekre, üvegcsékre, gyertyákra. Már igazán kezdek aggódni magam miatt. Daniel csak holnap ér vissza a rejtélyes utazásából addig át kell őket böngésznem. Hosszú éjszaka vár rám és egy újabb hosszú délelőtt nélküle.