- Neee!- kiáltottam. A folyosón mindenki felénk fordult.
- Annie, mi a baj? – kérdezte Daniel.
- Ne haragudj Dan, de nekem most….nekem most mennem kell.
- De hova? Itt vagyok és szeretlek. – elkínzott lett az arca – nem kellett volna itt hagynom téged.
- Mi? – nem értettem. – Jaj dehogy, nem hagylak el. Csak most fontos dolgom lett hirtelen és nem jöhetsz velem.
- Miről beszélsz?
- Ne gyere. – adtam csókot a szájára. – Nem tudom mikor jövök vissza. – mentem kifelé hátrafelé nézve, látva rajta a dühöt és a csalódást. Sajnáltam, de most nem szabadott jönnie.
- Majd elmagyarázom. Sietnem kell. Szeretlek.

Haza rohantam. Az időm kevés volt. Naptárat kerestem de nem tudtam, hogy hol is kezdjem. Kicsit frusztráló, hogy még mindig nem tudtam mi hol van a lakásomba. Idegesen túrtam fel a polcokat, csapkodtam ki be a szekrényeket és húzogattam a fiókokat, mikor egy pirosló dátumon akadt meg a szemem. „Megvagy!” – szorítottam a kezem a füzetre. Lázasan lapozni kezdtem. Még három hónapom van. Elsírtam magam. Ha a tábla megnyitotta volna a lelkem akkor az egész világban káosz uralkodna. Megtörik a lélek? És mi van a 32-ssel ? Lehet hogy félreértelmeztem? Ennek semmi értelme. Hülyeség. A gondolataim képtelenek voltak összerakni ezeket a dolgokat. Kopogtak. Nagy nehezen felkeltem és kimentem. Mikor ajtót nyitottam egy nem várt vendég nézett velem szembe.
- Szia. – mondta, a nem is olyan idegen idegen.
- Szia. – válaszoltam.
- Bejöhetek? Azt hiszem, lenne mit mondanom neked. Látok valamit, de nem látom teljesen tisztán. Valami szörnyű dolog lehet.
- Miért nem „főzöl” ki valamit? – viccelődtem.
- Ez egyáltalán nem vicces.
Az előző életem viszontagságaiban, már abban a pár évben nem hittem neki. Most komolyan gondolja, hogy eddig nem is tudtam él-e vagy hal, és most így beállít, és közli, hogy gáz van a jövőben? Már hogyne lenne? Eddig más se volt csak gond. És most persze itt van ő, a boszorkány aki mindent megold a tudálékos és akaratos módszereivel.
- Nem szorulok a segítségedre Eliza.
- Ó dehogynem.
- Miért jöttél? Nem vagy egy kicsit öreg ehhez?
- És te egy kicsit fiatal?
- Irigy vagy mint mindig.
- Ugyan már. – forgatta körbe a szemeit. – Hogy újra játsszam? Isten ments! – tette maga elé a kezeit védekezőn.
- Te tudod. – hagytam rá.
- A tárgyra térek Ann, mivel látom nem látsz szívesen egy régi barátot. El kell menj a Sóhajok hídjához.
- Minek? És hol van ?
- Velencében, és mert SORS döntő dolgok vannak ott.
- Kösz a figyelmeztetést, de nem mehetek. Volt egy látomásom és azt kéne most elintéznem elsősorban.
- Miért nem tudsz egyszer az életben hallgatni rám? Ez fontos!
- És mitől olyan fontos? – kopogtak. Daniel volt az.
- Szia.
- Szia. Már aggódtam. – puszilt meg és nézett át a vállam felett kíváncsian. – Ő ki?
- Eliza. Egy régi ismerős.
- Bejöhetek?
- Persze. – mosolyogva vezettem be, valahogy ha Daniel a közelemben volt nem éreztem magam olyan nehéznek. Eliza épp a szobámat szelte át a szemeivel. – Eliza Ő itt Daniel. – Jövevényem undora olvasható volt az arcáról.
- Majd még kereslek. – értetlenül néztem rá.
- Öhm, … rendben. Szia.
- Szia. – dünnyögte. - Micsoda fertő! Egy bukott angyallal. Nem csodálom, ha nem bír ésszerűen gondolkodni. – mormogta az eltűnő alak.
- És mit kell tudni Elizáról?
- Idegesítő boszorka. – morogtam.
- Mit láttál ma? – nézett rám felcsillanó szemekkel.
- Semmi olyat, amit ne tudnék megoldani egyedül.
- De Ann.. – próbálkozott, de mielőtt visszakozhattam volna émelygés fogott el és rohantam a mosdóig…