Adam pontosan érkezett a hotel elé. Kelly még javában aludt, mikor kisurrantam.
- Szia! – köszöntött fülig érő mosollyal.
- Szia! – mosolyogtam én is. Taxiba ültünk, Adam láthatóvá tette magát, így megkönnyítette a dolgomat.
- Felkészültél? Én nagyon örülök ám, hogy itt vagy. Eliza nem volt biztos benne, hogy megteszed ezt és mégis megtetted.
- Honnan ismered Elizát?
- Régebben együtt dolgoztunk. Kezdő boszorkányként elkelt neki a segítség.
- Eliza boszorkány? Én csak hecceltem ezzel mindig. – Adam elnevette magát.
- Akkor jók a megérzéseid – kacsintott rám. – Igen, boszorkány. Nem is akármilyen boszorkány. Mondjuk, sok gondunk volt veled.
- Velem? – nyitottam kétszer akkorára a szemem.
- Igen. Az, hogy te új életet kaptál, nagyban megnehezítette Eliza gondolatait és összekuszálta a világokat is.
- Ne engem hibáztass. Már nem tudom értékelni az új életet.
- Ezt megtudom érteni. De az asztrálvilágban sokan kiszemeltek téged.
- Angyalok, démonok, lelkek, különös képességű emberek, boszorkányok, varázs- kőtáblák, lélekkapuk, asztrálvilág – sóhajtottam – kezd egy kicsit elegem lenni.
- Nehéz lehet. – Adam kifelé bámult az ablakon. Te jó ég! Zöld szeme úgy kavargott, még sosem láttam ilyet.
- Aggaszt valami? – az arckifejezéséből ítélve, válaszolnia sem kellett volna.
- Egy kicsit félek, hogyha ennyire eleged van, akkor a kapuk, hogy fognak reagálni a lelkedre.
- Esetleg valami plusz információ?
- Nincs, csak át kell lépned. Ennyi. Én majd látom az energiamezőt. Attól függ milyen színű. Ha vörösen izzik akkor a lelked nem megfelelő, a tárgyhoz. Ha zölden izzik, akkor igen. Elvileg nem történik semmi sem, ha piros, ha zöld.
- Elvileg, nem valami megnyugtató.
- Nem sokszor van ilyen.
- Mindjárt gondoltam. – bosszúsan néztem a másik irányba.
- Remélem nem lesz gond.
- Azt én is. Piros és zöld? Mint egy közlekedési lámpa. – nevettem.
- Nem hiába. – nevetett sejtelmesen.

Adam arca kisfiús volt, és valahogy a viselkedése is gyermeki. Ahogy Elizáról beszélt, levettem, hogy van köztük valami. De nem tudtam elképzelni, hogy mi is. Eliza egy megtestesült öregasszony volt lelkileg. Talán pont ez miatt szerette Adamet.

- Megérkeztünk – Szólt újdonsült angyal barátom. Egy kietlen helyen voltunk. A tenger halk csobogását lehetett hallani. – Innen gyalog megyünk.

A sziklás részek felfedezése után már kicsit könnyebb terep is jött. Elértük a tengert. Megálltunk a homokos résznél. Adam ide-oda forgatta a fejét. Keresett valamit. Én is nézelődtem, szép volt a hely. Észrevettem Adam távolba meredő arcát, már nem nézelődött.

- Ott van – mutatott előre. Elindult, én utána siettem. Mentünk egy jó ötven métert. Adam két követ rakott le. – Ezek jelölik a kaput neked, mivel te nem láthatod. Csak annyit kell tenned, hogy átmész köztük. Próbálj meg feltöltődni, lecsitulni. Elhallgattatni a kételyeid.
- Kösz. Előbb is mondhattad volna, mivel ez nem egy két perces feladat.
- Szerintem a lélekenergiád bőven elég rá. Csak mindenki azt hiszi, hogy ezeket hosszú meditáció során lehet elérni. Holott, pár másodperc alatt képes rá egy ekkora lélekerejű ember.
- Jól van, megpróbálom. – Lehunytam a szemem. Aprókat borzongtam a hűvös szellő érintéseitől. Képek peregtek le előttem. Régi emlékképek. Lassan nyugodtnak éreztem magam. Nem tudom mennyi idő telt el, de lényegében más volt az elmém. Tisztább, tudatosabb. Bólintottam Adamnek, aki - már ha egy angyal képes erre – visszatartott lélegzettel figyelte apró lépteim. A utolsó lépésnél kezdett eluralkodni rajtam a pánik, nem akartam, hogy hatalmába kerítsen a kétely ezért egy hirtelen lépéssel átléptem a láthatatlan kaput. A lábam földbe gyökerezett. Úgy éreztem, mintha mázsás súly telepedne rám. Hátra fordítottam a fejem. Adam hunyorítva nézett, majd egy önelégült mosoly vette át a szerepet az arcán. A súly, ami eddig fogságban tartott leemelkedett rólam.
- Zöld! – kiáltotta. Önelégülten nyugtáztam, hogy a lelkem kiállta az első próbát.

A visszaúton elterveztem, hogy maradok még pár napot. Rejtélyes barátnőm egyértelműen titkol valamit előlem. Meg kell tudnom, hogy mit is. Adam azt mondta, nem kell sietnem annyira. Meséltem neki Kellyről, de nem tudott semmi hasznos tanáccsal szolgálni. A hotelben már ébredeztek a vendégek. Sietve mentem be Kelly szobájába de nem volt bent. Ez furcsa, nem kel sosem ilyen korán. Tétlenül és idegesen álltam a szoba közepén. Vajon mibe keveredett?