Adrien szeme úszott a csalódottságban és a dühben. Csak álltam az ajtóban és néztem. Forró volt minden tagom, és csak arra vártam, hogy kirobbanjon belőle amit már látva, régen tartogatott. Nem tört ki. Csak nézett rám szomorúan. Engem annyira gyötört a lelkiismeret furdalás, hogy majdnem összeestem. Szerettem volna mondani valamit, de nem tudtam. Aztán megszólalt.
- Azt hiszem rám itt már nincs szükség.
- Adrienn! Várj, kérlek! Mit tettem, amiért ennyire ..?
- Most komolyan Annie, egy bukott angyal? Nem sok ez egy kicsit ?
- Miért? Nem tett semmit. És amúgy sem egy olyan bukott angyal.
- De nem hisz! Pedig látta! Hát nem érted!
- Most mitől félsz? Attól hogy valami olyat tudok meg amit nem kéne vagy csak szimplán engem féltesz?- kérdeztem dühösen. Adrienn elképedt aztán szorongani kezdett. Tudtam!- Most már értem.
- Nem Annie! Fontos vagy nekem. – könnyezve nézett rám. Lehajtottam a fejem és visszatartottam a sírást. Hirtelen forró kezek öleltek, szorítottak erősen. Zokogni kezdtem mire még szorosabban ölelt magához. Felnéztem, és Adrienn szemei olyan erősen megdöbbentettek hogy a lélegzetem is elakadt. Majd hírtelen forró ajkait éreztem a homlokomon, aztán az orrom hegyén, majd rátalált az én ajkaimra. Teljesen magamon kívül voltam. Azt reméltem ez a pillanat az amikor megízlelhetem a menny ízét. Nem engedtem el, szorosan magamhoz akartam láncolni. Elpirultam a sok gondolattól amik az agyamon száguldottak át. A forró ajkak égették a bőröm. Majd hirtelen hideg lett. Elpirulva néztem gyönyörű szemeibe, mire Ő sóhajtott egyet.
- félek, hogy elveszítelek. - mondta rekedtes hangon
- Nem, én.. én nem szeretném ezt. Nem szeretem a kisajátítást. – én… elhalt a hangom.
- Tudom! Sőt, ennek meg se kellett volna történnie.
- Miért? – néztem rá nagy szemekkel?
- Ez, ez nem bűn, de nem is erény. Egy angyal lehet szerelmes, de nem a védelmezettjébe, mert elfogultsághoz vezet. Általában, pont az ilyen sors megváltoztatásoknál jön létre az angyal-ember szerelem. Az agyalok sorsa elég független, az embereké pedig épp akkor változik meg. De.. – nevetett erőltetetten – te több bajt okozol most, mint eddig.
- Féltékeny voltál Danielre?
- Igen, de egy angyal nem érezhet így, ugye?
- Én eddig azt sem tudtam, hogy alapjában bukott angyalok is léteznek úgyhogy nem tudom, hogy érezhet egy angyal. Ezért bajba kerülhetsz?
- Nem, de nem hiszem, hogy a segítőd maradhatok.
- Rendben. – mondtam halkan.
- Annie! – nézett rám összepréselt ajkakkal.
- Igen ?
- Ez még nem hiszem, hogy igazi szerelem lenne. Úgyhogy, tényleg nem lehetek a segítőd. Majd kijelölnek neked mást. De majd kérelmezem a feles figyelésed. Hogy mindig más jöjjön.
- És veled mi lesz?
- Folytatom máshol. Sajnálom.
- Adrien én, én nem így akarom, én látni akarlak.
- Én pedig hallgatok, a még józan eszemre. – Ez volt a végszó, eltűnt. El sem köszönt.
Egész éjjel nem aludtam. Sírtam, megnyugodtam, majd újra sírni kezdtem. Ha eszembe jutott Adrien csókja, szorítani kezdett a mellkasom a szívem pedig őrült ütemben dobogott. Mindebből csak a fájdalmat érzékeltem. Másnap reggel fél hulla állapotban indultam a suliba. Nem akartam beszélni senkivel, nem akartam csinálni semmit. Meg akartam szűnni. Daniel érezhette a szorongásom, mert nem igazán beszélt hozzám, sőt ami azt illeti került. Nem akartam még őt is elveszíteni, olyan egyedül maradtam. Negyedik óra után erőt vettem magamon és odasétáltam hozzá, mikor a szekrényét pakolta.
- Szia! – hirtelen rám nézett, szemei meglepettséget tükröztek. Pedig biztosan tudhatta, hogy jövök.
- Szia! Mond, mert sietek!
- Ühm. – ez váratlanul ért. – ne haragudj ha ma nem vagyok valami beszédes. Csak nem sokat aludtam az éjjel
- Aha, semmi baj. – nem is nézett rám csak pakolt tovább.
- Figyelj Daniel! A minap te is elég fura voltál. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekem is jogom van hozzá, csak ne kerülj. Egyedül vagyok és megértem ha nem akarsz a barátom lenni, de akkor nyíltan mond, és ne kerülj.
- Ezért szorongasz? Hogy nem kérek a barátságodból? – nézett rám komoly tekintettel.
- Nem csak ezért, de ezért is.
- Mit vársz Ann? Átmenjek megvigasztalni, mert elhagyott a segítőd akibe belezúgtál?
- Te meg…? Mi? Te komolyan ezt gondolod? Tudod mit, hagyjuk! Nem estem bele, csak fontos volt. Nem ugyan az! Nem tudom honnan tudod de nem is érdekel. És ha te a barátságot így fogod fel akkor felejts el! – zokogtam. Elrohantam. A portára beszóltam hogy nem érzem jól magam és hogy haza megyek, ami ebben az állapotban tökéletesen elhihető volt. Kirohantam a zuhogó esőbe és megállás nélkül hullottak a könnyeim. Daniel!Daniel! Felragyogott előttem elterülő mosolya és kék szemei.
Mikor hazaértem elterültem az ágyon, a kimerültségtől végre el tudtam aludni. Hirtelen riadtam fel. Kopogtak. Ránéztem az órára és rádöbbentem, hogy még csak este 11 van. Megint kopogtak.
- Jövök már! – kiabáltam. Belenéztem a tükörbe, megmostam egy kicsit az arcom. Mikor kinyitottam az ajtót a kék szempár bűnbánóan nézett rám.
- Figyelj én. Sajnálom. Egész nap kerestelek a suliban, mikor mondták, hogy már rég nem vagy ott. Én…én a.. barátod – nyelt egyet – akarok lenni. Csak nem bírom az angyalokat. Számomra képmutatóak. – néztem rá kábán, még nem egészen ébredtem fel.
- Öhm, persze. Bejössz?
- Nem! – vágta rá, mintha bűn lenne.
- Nem jön ide már angyal. – motyogtam szomorúan.
- Akkor sem, majd holnap találkozunk. Elmehetnénk valahova sétálni ha szeretnéd.
- Rendben- mondtam egykedvűen. Örültem, hogy megoldódott de még pihennem kellett. Vissza sétáltam az ágyba és mosolyogva aludtam el.