Kathyvel úgy döntöttünk sétálunk egyet. Annie rég elment már és kicsit furcsa volt az érzés ami kettőnkben kavargott. Mikor elindultunk még nem gondoltam volna, hogy láthatom Őt. Kathyvel végre rendesen is tudtunk beszélgetni, habár néha elviccelte a dolgokat. Nem tudtam mit is szeretnek az emberek a földben. Csupa hazugság és ármány az egész. Sosem szerettem lejönni és lélek őrködni. De mindig feláldoztam ezt az érzést Kathy miatt. És miatta. Néztem ahogy felnőnek. Ahogy a gondtalan életből egyre borzalmasabb érzések veszik őket körül. Sokszor én fulladtam bele abba a sötét aurába amit a düh és a csalódottság hozott. Vegyes érzelmeimet egy gyönyörű vékonyka kis hang szakította félbe. Oldalra néztem és megláttam a játszótéren Őt. Duzzogva próbálta meggyőzni az anyukáját, hogy vissza akarja kapni a vödröt.
- Dején nem akajok hazamenni. – duzzogott mikor anyja fenyegetően szidta le.
- Zoé drágám, ne legyél ilyen irigy. Főleg, hogy te a vödörből magadra öntöd a homokot.
- Ha hazamegyünk vissa kapom a vödjömet?
- Ne alkudozz! Szeretem ha levegőzöl és futkározol. Meg kell tanulnod önzetlennek lenni. – Elmosolyodtam. Ez Viola, remek anyuka.
- Jójvan. Akkor japátojok. – adta meg magát.
- Kath, odamehetnénk?
- Persze. – lassan sétáltunk a játszótér felé, és már éreztem a kis Zoé auráját. Ő is hirtelen felém fordult.
- Sissiii! – kiáltotta rohanva hozzám. Felkaptam mire elnevette magát.
- Szia csöppség. Hogy vagy?
- Sissi hol volt eddig?
- Tudod picim, volt egy kis dolgom. De kaptál másik őrt nem ? – Erre a kérdésemre Szofi jött elő a fák közül.
- De Sóófi nem olyan, mint Sissi.
- De Szofi is nagyon aranyos biztosan, és vigyáz rád.
- Hiányzol Zojinak! – jelentette ki széles vigyorral.
- Te is hiányzol nekem csöppség. – Kathy csendben mosolyogva figyelt.
- Sissi játszik velem ? – kérdezte apró barna csillogó szemeivel.
- De csak ha megígérsz nekem valamit.
- Máj megint?
- Igen. Megteszed?
- Mindig megtesem.
- Ne legyél irigy.
- Aaaj.
- Megígéred?
- Meg.
- Na akkor homokozzunk.
- Juhííí, gyere Sófi! – invitálta a megszeppent lélekőrt, aki mosolyra húzta a száját.
- Te voltál a régebbi őre? – kérdezte.
- Igen. Új vagy még? – mosolyogtam.
- Ennyire látszik?
- Csak egy kicsit.
- Új vagyok. Még nem igazán tudom ezt a kis makacs picúrt vezetni.
- Ne úgy nézz rá mint egy betanítható babára. És akkor menni fog. Zoé különösen okos.
- Tudom. – sóhajtott.
- Sissi, kijaz ott?
- Ó, Kathy. Gyere ide. – szóltam elpirulva.
- Zoé, ő itt Kathy. Őrá is vigyáztam, mint rád.
- Szia Zoé!
- Szííja Kéti. – nevetnem kellett, hogy az egyetlen név amit kitud ejteni. – Homokozoj vejem?
- Hát persze. – adta meg magát Kathy. Nem tudott ellenállni annak a kis mandulaszemű a csokoládébarna fürtös hajú nevetgélő gyermeknek.
Viola lassan szólt Zoénak, hogy engedje el új barátait. Kathyt és engem, mivel Szofit nem láthatta.
- Szijja Sissi. Gyere holnap is. – ölelt meg.
- Persze csöppség, ha tudok jövök. – nyomtam egy puszit a arcára. Amire szokása szerint prüszkölt egyet. – Ne feledd amit ígértél.
- Pejsze –pejsze.
Ahogy távolodtak, úgy gördült le a szememből a könny.
- Édes kislány.
- Az bizony. – válaszoltam. – Menjünk haza.
- Rendben.

A világ tőled lesz szép, kicsi Zoé.