Pár nap múlva Kathy is beállított hozzám. Ő persze kitörő örömmel fogadta az állapotom, nem igazán gondolta át a dolog súlyát. Sejla figyelmeztetett, hogy nem sokára idehívja Danielt. Halogatni próbáltam, ahogy csak tudtam, de a lélekőr nem tágít az igazság mellől. Január végénél tartunk. A kicsi miatt rosszakat álmodok. Folyton sikoltozva kelek fel, mert olyan álmok gyötörnek ahol, hol én hol a baba hal meg. Az én babám. Van, hogy mind a ketten. Az utóbbi napokban nem is mertem aludni. Sejla szerint lehetséges lesz majd a szülés utáni depresszió ha magát a terhességet így kezelem. És azt is mondogatja, hogy ne nevezzem el. Próbáljak meg nem kötődni hozzá. Próbálok, de van, hogy néha csak elmerengve nézek a növekvő pocakomra. Teljesen lebilincsel az ha simogathatom, vagy simán, hogy csak nézzem. Millió tervet szőttem már a kisbaba megtartására, vagy épp az elhagyására. Lassan pedig közeleg a nap. Maga Dan bevonása is ezért halasztódott már, hogyha meglátom mennyire megszereti csak még nehezebb lenne. De itt a idő.
Kopogtak. Daniel félszegen nyitotta ki az ajtót. A sírás kerülgetett.
- Bejöhetek Kedves?
- Persze, már nagyon vártalak, de kérlek ne borulj ki ha meglátsz.
- Bármi is legyen, meggondolom mielőtt mondok valamit. – mosolyognom kellett a kitérő válaszon. Daniel bejött és szó szerint falfehér lett. Hosszú percek sora telt el mire láttam valami kifejezés- félét az arcán.
- Azt hiszem, tartozol egy kis magyarázattal.
- Így van. Tartozom, és nem is kicsivel belátom.
- Akkor szeretném hallani. – sóhajtottam. Az érzelem mentes hang nem igazán tartozott a kedvenceim közé.
- Nos, mikor az iskolában volt a látomásom, egy baba volt benne akit Viktor rejtekhelyére visznek. Nem tudtam mi közöm nekem a babához, mégis maga a látomás furcsa kapcsolatot indított meg bennem. Semmi jel nem utalt arra, hogy ez történik. – mutattam már ingerülten a hasamra. – De megtörtént. És átgondoltam, mit is kéne tennem. Azért nem vontam be senkit ebbe, mert féltem, hogy a család érzetét kelti a sok gondoskodás. Már pedig nem akartam belegondolni, mert jól tudom, hogy a baba biztonságba legyen el kell szakítanom magamtól. – nagy levegőt vettem. – A te hozzáfűződő kapcsolatod pedig még nehezebbé tette volna. A tied ezt biztosan állíthatom. Te vagy és voltál az egyetlen ebben az életben akivel … - zaklatott hangnemre váltottam. – Aki megadta nekem ezt a csodát .. – tettem a kezeimet a pocakomra és egy megállíthatatlannak tűnő sírógörcs vette át a szerepet.

Daniel szoborként állt és nézte ahogy kisírom magam. Az arcán látszott a szeretet, de nem mert közelebb jönni. Aztán pár perc múlva átölelt és szép szavakat suttogott a fülembe. Kezeit a hasamra tette és látszott a meghatottság. Ahogy az ujjai hozzáértek a bőrömhöz valami felfoghatatlan izgalom suhant át rajtam. Anya leszek. És Ő az apja. Ez a fajta izgalom nem hasonlított semmire. A kis csöppség is megérezhette az apja közellétét, mert aktívvá tette magát oda bent. Most már az örömöm könnyei hullottak. Daniel csókokkal borította be az arcom és éreztem nedves arcát. Lenyugodva dőltem neki és ő védelmezően karolt át. Nagyon fájt belül a tudat, hogy mindez megszakad hamarosan. De a kicsinek így lesz jó, és nekem mint bevégezetlen feladatom és életem tovább kell folytatnom.

Két napja már, hogy Daniel tudja. Azóta minden egyes lépésemet figyeli, ami persze engem eléggé zavar de azért kicsit meg is nyugtat.

- Jól vagy kedvesem? – kérdezte ezredszerre is a lépcsőn lejövet.
- Persze – morogtam. – Ha ötezerszer kérdezed akkor is jól leszek.
- Oké, oké. – tartotta a kezét védekezően. – Csak kérdeztem.
- Én meg csak mondom. – de annyi is kellett. Csak egy pillanat. „ Ne!” – kiáltottam. Minden olyan zavaros lett. A hangok, a szívem, a testem. Minden fájt. Fájdalom vette át az idegesség helyét és a zuhanás.